2014. február 12., szerda

Annunaki

Újra itt vagyok! Folytassuk hát ezt az izgalmas utazást. A következő idegen faj az: Annunaki.
(Figyelem! Előfordulhat, hogy igen nagy fokú hasonlóságot lehet felfedezni a paleoasztronautika tanai és a szövegben leírt néhány dolog között. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy én egyetértek ezekkel a dolgokkal, csupán bemutatom őket. Mint mindig, a fő cél most is a szórakoztatás. )



Az Annunakikról:


Az annunaki egy igencsak ismert faj; csak a szürkék és a reptoidok előzik meg őket a népszerűségi listán. (Ami igazából nem is egy létező dolog) Mai hírnevüket leginkább a paleoasztronautika szakértőinek köszönhetően kapták. Őket említik leggyakrabban az "Énsönt Éliensz"-ben.
Az annunakik magas humanoid lények. Legfőbb ismertetőjük a hosszúkás, megnyúlt koponyájuk. Szemük érzékeny az erős fényre, ezért kénytelenek sötétítő lencséket viselni. (A Földön is, ugyanis itt sokkal több a fény, mint szülőbolygójukon.)
Mentálisan fejlettek, képesek a telepátiára és a telekinézisre. Hosszú ideig élnek, hála a nagyon magas szintű genetikai ismereteiknek. (Sikerült nagy mértékben lelassítaniuk testük öregedési folyamatát, így akár 10-szer tovább is élhetnek az embernél.)
Szülőbolygójuk a Nibiru, a Naprendszer 10. bolygója  /Vagy a Mondas a 10.? De ez igazából lényegtelen/ A Nibiru 3600 évente kerül a Föld közelébe és elvileg ilyenkor mindig valami nagy katasztrófa történik. Pl. Szökőárak, földrengések és vulkánkitörések pusztítanak egy időben. Ezzel párhuzamosan pedig drasztikusan felmegy a csokoládé és a nutella ára. Vagy elfogy az összes szilvásbukta. /Csak ezt Neeeeeee.... Ez bármilyen természeti katasztrófánál rosszabb./ Egyesek szerint 2012-ben kellet volna elhaladni a mellettünk (vagy épp összeütköznie a Földdel), de ez rejtélyes módon nem történt meg. /Persze azért annyira mégse rejtélyes, mert én tudom miként történt. Remélem egyszer lesz időm erről is írni./
A Nibiru egy érdekes bolygó. Légköre vörös színű, sűrű felhőzet jellemzi, ezért az űrből nem igazán lehet látni mi van a felszínen. Számunkra nem lenne túl kellemes hely. A CO2 koncentráció az egekben van. És ezt az annunakik sem tűrték el örökké.... /Még sok mindent lehetne írni a Nibiruról, de nincs rá idő. Lehet készíteni fogok egy külön bejegyzést ami csak az idegen bolygókkal foglalkozik./



A küldetés:


A Nibirun a globális felmelegedés egyre gyorsult. A helyzet egyre csak romlott... Félő volt, hogy hamarosan eljön az a pont, amikor élhetetlenné válik a bolygó. Ekkor összeült az Annunaki Krízistanács és megvitatták az ügyet. Sok ötletet felvetettek, mire végül megszületett a majdnem tökéletes terv. Azonban ezt nem tudták kivitelezni, mivel hiányzott hozzá valami... Az arany. Ugyanis a Nibirun egy szem arany sincs, szóval kénytelenek voltak máshonnan szerezni. Na és hol van arany? /Egyet találhattok. :D /
...Szóval az annunakik elindultak a Földre /Mert ez a válasz az előző kérdésre./ , hogy kibányásszák az aranyat. Megérkeztek erre az "embertelen" bolygóra és rögtön szembetalálták magukat egy problémával. Ugyanis a reptoidok (de nem csak ők, hanem más fajok is) már előttük ideértek és eszük ágában nem volt elmenni. Az annunakik először megakartak egyezni a reptoidokkal, de ez nem igazán sikerült. Az együttélés egyre nehezebben ment, az elmérgesedő helyzet vége egy háború lett, amit szerény kis bolygónkon vívtak. A háború végeredményeként a reptoidoknak el kellet hagyniuk a felszínt és a Belső Földre költöztek.
De visszatérve a küldetésre. Mivel az annunakik nem igazán szeretnek dolgozni csak dirigálni, ezért szükségük volt munkásokra, akik elvégzik a teendőket. Mivel a 32B Galaktikus Robotlázadás óta egyáltalán nem használtak erre alkalmas robotokat, ezért biológiai eredetű szolgákra volt szükség. Az EMBERre.
Fogták az addigra már megjelent ősembert, egy kicsit manipulálták a DNS állományát, adtak hozzá és elvettek belőle ezt-azt.... És tadááám! Kész is lett a tökéletes szolgálófaj.



Az emberek ellátták az annunakik által kiadott feladatokat, kiszolgálták "uraikat". És ezt mind bárminemű ellenállás nélkül. Sőt... Istenként tisztelték az annunakikat! A legjobb példa erre Sumer, ahonnan elsőként értesülhetünk erről a fajról.
Aztán valami megváltozott....
Valaki elárulta az embereknek az igazságot. Valaki akit nevezhetünk Fényhozónak vagy árulónak is.... A lényeg, hogy az emberi faj fellázadt az annunaki irányítók ellen. Eleinte még könnyen leverték az emberi lázadásokat, de aztán egyre nehezebben ment. Ebben nagyra közrejátszik az, hogy közben az annunakikkal ellenséges fajok szövetségbe léptek egymással és megtámadták a földi bázisokat. Az Anti-Annunaki Alakulat nagyban segítette az emberek felszabadítását. (Ezeket a harcokat legrészletesebben a Mahabharata írja le.)
Végül az annunakik kénytelenek voltak feladni a Földet, a legtöbben visszatértek a Nibirura. Az itt maradt, emberrel szimpatizáló annunakik beépültek a társadalomba, segítették a fejlődést. Lassan-lassan elemberiesedtek.... De azért valamelyest mindig különböztek az emberektől. Leszármazottaik ma is köztünk élnek.


Visszatérés:


Szóval az annunaki többség visszatért a Nibirura. A küldetés sikeresnek mondható, ugyanis sikerült beszerezni elegendő mennyiségű aranyat és egyéb dolgokat. A "Nibiru-krízis" hamarosan megoldódott. Ezt követően hatalmas gazdasági fellendülés indult. A vendéglátás volt az ami leginkább kiemelkedett. Gyorséttermek nyíltak szerte a Nibirun. Akkora sikerük volt, hogy már más bolygókról is rendeltek tőlük kaját. Még a Földről is. Merthogy az annunakik újra kilátásba helyezték bolygónkat. Most már nem akartak uralkodni és kizsákmányolni, csak egy jól jövedelmező üzleti kapcsolatot akartak kialakítani. Így hát egyezséget kötötték a majákkal, akik rendszeres vásárlói lettek az annunaki gyorséttermeknek. Egyre több pénzt fektettek a földi bizniszbe és ez sokszorosan meg is térült. De semmi sem tart örökké....
Mikor az Egyesült Államokban megjelentek az olyan rivális gyorséttermek, mint (TERMÉKMEGJELENÍTÉS!!!! Vagy valami hasonló...) a KFC, a Burgerking és a McDonald's, akkor az annunakik csődbe mentek. A termelés egyre lejjebb esett, a gazdaság majdnem összeomlott. Egyre gyakoribb betegség lett náluk az anorexia.
Leghíresebb mai képviselőjük Anorexiás Annunaki, aki diplomát szerzett történelemből és nyelvtan tanár is lett. Sokáig tartotta a kapcsolatot velünk a Gyakorikérdéseken keresztül, aztán nyoma veszett.

Amit még nem említettem, hogy a maja egyezménynek volt egy titkos záradéka. Eszerint a maják elfogadták a jövőben bekövetkező katasztrófákat amiket a Nibiru fog okozni, mikor elhalad a Föld mellett. Az esetleges becsapódás is felmerült, teljes apokalipszissel egybekötve. A maják kiszámolták, hogy ez 2012. dec. 21.-re várható. Mivel ez számukra messzinek tűnt, nem foglalkoztak a dologgal. A naptárt se írták tovább. A szerződés felbontására nem volt már lehetőségük, mivel hirtelen eltűntek mind egy szálig. Így hát az emberiség vége borítékolva volt...

Akkor miért nem csapódott be a Nibiru? Hogy lehet az, hogy még élünk? Mi volt dec. 21.-én? Miért szeretem a szilvásbuktát?

Hamarosan jönnek a válaszok....