2014. július 27., vasárnap

404 földönkívüli fajai II.



Az előző rész tartalmából:

Utazásunk során belebotlottunk egy repedésbe amely túlsó oldalán egy másik Univerzum található. Az az Univerzum melyben a krixkraxi nevezetű faj él. Félelmetes külsejű lények, fejlett technológiával és sötét titkokkal. Szoros kapcsolatot tartanak 404-el, akit el is vittek egyszer kietlen bolygójukra.
És most is egy jelet sugároznak a mi Univerzumunkba melyben csak folyamatosan az ő neve ismétlődik: 404…404…404…

Mint megígértem most folytatjuk a múltkor megkezdett kalandunkat.
Amíg nem voltam kiderítettem, hogy a jelet biztosan a krixkraxiak küldik. Azonban a repedéshez semmi közük, ők csak megtalálták és rájöttek miként használhatják ki az adódó lehetőséget. És az az érdekes, hogy az üzenet irányítottan sugározódik, szóval nem csak úgy terjed az univerzumban, hanem előre megadott helyekre tart. Na és az a legmeglepőbb, hogy melyek ezek a helyek.
Az egyik a Föld volt, de sikerült egy blokkolómezőt létrehoznom mielőtt még elérte volna, így a jel átsugározódott a Merkúrra ahol nem tud semmi kárt tenni. /Vagyis remélem…/ A többi célpont nagyon különböző. Nem csak bolygók, hanem még egész kicsi pontok is vannak közte: az Ankterion, a Saturnyn, az XKT69, egy szorbioni fegyvergyár, egy kráter a Moronon, egy jégkunyhó a Gasrin egyik holdján, az Oidon…. 

De a többi viszont már ismerősebb lehet és nagyon is kapcsolódik a mai témához. Egy gujmán kolonizációs hajó, a raidos tanács központja és egy schwarzkopf  megfigyelőállás.
Ugyanis ezek azok a fajok melyekről 404 még beszélt. Ha jobban megismerjük őket talán megérthetjük mit akarhatnak tőlük a krixkraxiak.



Gujmánok:


A gujmánok (vagy gujmániak) valaha egy fajt és közösséget alkottak az általunk ismert szürkékkel. Kezdetben egyszerű szürkék voltak, csak abban tértek el a többiektől, hogy nézeteik hasonlóak voltak a földi nemzetiszocializmuséhoz. Egy idő után azonban ez igen nagy konfliktusokat okozott köztük. Végül elegük lett ebből, elhagyták az anyabolygót és az saját utakat kezdték el járni.
Az idők során egy teljes űrkolóniát hoztak létre. Hatalmas kolonizációs hajókkal járják a mélyűr sötét kietlenségét. Ezek a hajók megannyi kisméretű felderítőhajó (repülő csészealj) hordozására is alkalmasak. Ezeket küldik ki amikor egy bolygóra akarnak leszállni.

A gujmánok alapjában véve úgy néznek ki mint a rendes szürkék, ám a különválás óta végbementek rajtuk kisebb változások. A gujmánok 15-20 cm-el magasabbak az átlag szürkénél, testük nem annyira satnya, végtagjak kissé izmosabbak és a bőrük színe világosabb. Telepátiával kommunikálnak és bármilyen információt azonnal képesek memorizálni. Náluk az egyén sokkal nagyobb önállósággal rendelkezik, mint a szürkéknél.
Technológiai faj. A kolonizációs hajóik a legfejlettebb technológiai eszközökkel vannak felszerelve. Hiperhajtóművek segítségével utaznak fényéveket órák alatt. A felderítő hajóik már nem ennyire csúcsmodellek (És ezeket valamiért nem is fejlesztetik) Nagyon sérülékenyek pl. a villámokkal szemben.
Képesek atomokra bontani pl. egy falat majd pedig gond nélkül újraépíteni. De ezzel a technológiával a szilárd tárgyakon is könnyen átsétálnak.

A gujmánok legnagyobb célja az volt sokáig, hogy létrehozzák az árja szürke fajt. Azonban rájöttek, hogy önmagukat nem tudják felnemesíteni saját „erőforrásból”, mivel a szürkék DNS-e valami oknál fogva nagyon leromlott és ezt az „átkot” a gujmániak is magukkal vitték. Ezért miközben járták a galaxisok összevissza fosztogatták különböző fajok vérét és DNS-ét, hogy ezeket kombinálják a sajátjukkal és így megalkossanak egy felsőbbrendű fajt.
Sok-sok kísérletet végeztek melyből rengeteg hibrid és „szörny” született, ám az eredeti célt mégsem sikerült elérni. A létrehozott lények egy részét elpusztították, másokat megtartottak és különböző feladatok elvégzésére használtak, megint másokat pedig kiraktak különböző bolygókon. (Ezek közül többől új fajok születtek.)
A sikertelenségnek azonban nem technikai oka volt, hanem az, hogy az idők során a gujmánok lustává és züllötté váltak. Nem voltak képesek normálisan koordinálni a munkafolyamatokat, mivel nem volt irányítójuk. Teljes volt az anarchia.

Ám egyszer csak megcsillant egy reménysugár.
Az emberi időszámítás szerinti 1930-as években ugyanis ideértek a Földre. Az emberi fajt alkalmasnak találták kísérleteik folytatásához ezért meg is kezdték az emberi DNS begyűjtését. Azonban az egyik felderítőhajó meghibásodott és 1936-ban lezuhant a Fekete-erdőben. Az utasok túlélték azonban még fel se eszméltek, de már vitték is el őket a csészealjjal együtt. Itt kezdődött a gujmániak és a nácik közti kapcsolat.
Hamarosan megismerték a Führet is és látták, hogy milyen jól tud az embereknek dirigálni ezért úgy gondolták, hogy talán az ő züllött társadalmukat is gatyába tudja rázni.
Azonban megfontoltan inkább nem árulták el ezt a tervüket, hanem egy megállapodást kötöttek. Ebben az állt, hogy a gujmánok technológiát és tudást adnak emberi DNS-ért, kísérleti alanyokért és még valamiért amit majd csak később mondanak el. 



Minden úgy ment ahogy tervezték. A gujmánok emberi és technológiai kísérleteket végeztek a náci tudósokkal karöltve. Elkészültek az első náci csészealjak, a Haunebu sorozat. (Ezeknek csészealjak később nagyon fontos szerepet fognap betölteni. A későbbi modellekkel jutottak el a nácik a Holdra, ahol aztán felépítették titkos bázisukat) Ezen kívül a gujmánok belekezdtek egy már régóta tervezett projektbe, egy időgép megalkotásába. Elkészült a Die Glocke névre keresztelt „időharang”, ami működött is. Azonban egy véletlen hiba miatt a Harang egyszer csak beindult magától és nem tudni, hogy a tér és idő mely pontjára érkezett meg.




De ha a Harmadik Birodalom ilyen segítséget kapott akkor miként vesztette el a háborút?
Nos először is a gujmánok ellenségei, a reptoidok az amcsikat támogatták, másodszor pedig a gujmánokat nem is nagyon érdekelte a háború. Sőt nekik az volt az érdeke, hogy beteljesíthessék a titkos záradékot. Ugyanis mikor már látszott a vereség a gujmánok szó nélkül elvitték Hitlert és még néhány embert.
Hitler úgy 3 hónapig vezette a gujmánokat és ezalatt teljesen helyrerázta őket. Azonban ezután már teljesen feleslegessé vált. De mivel segített nekik ezért ezt úgy hálálták meg, hogy módosították a genetikáját így hosszú ideig fog még élni. Létrehoztak neki egy sereg génmódosított embert, akiknek parancsolgathat és kirakták őket egy Földhöz hasonló bolygón. 

A gujmánok azonban nem mentek el végleg a Földről. A mai napig itt vannak és embereket rabolgatnak, illetve egyesekbe chipet ültetnek. Így járt Feri is akiből 404 műtött ki egy ilyet a nagyon titkos, minden higiéniai előírásnak "megfelelő" pincelaborjában.
Mellesleg ezeknek a lényeknek 404 igen nagy ellenségük. Ugyanis már több gujmánt csapdába csalt és árammal végzett velük, majd felboncolta őket. Egyet viszont életben hagyott és bezárta a pincébe, ám ez se bírta sokáig a penészes klímát.
Bár nem 404 a legfőbb célpontjuk, hanem az általuk gyűlölt űrzsidók földi megfelelői. (Itt az űrzsidók létezését bizonyító felvétel:https://www.youtube.com/watch?v=ZAZhtT-dUyo ) Ki is találtak egy nagyszabású tervet mellyel elintézhetik őket. Szeretnének kifejleszteni egy antiszemita vírusokat hordozó papírpénzt, ám ennek megalkotásához szükségük van a zsidók szent állatára, a Zsidakabrára / Zsidakadabrára. Ezért gyakran látni csészealjaikat Izrael felett. Azonban nincs könnyű dolguk mivel az izraeli hadsereg indokolatlanul megtámad bárkit és bármit.

Raidos:


Egy másik 404 által említett faj a Raidos. A Raidos rokonságban áll a Rutan Hosttal, ezért sok tulajdonságuk meg is egyezik.
Nem rendelkeznek fizikai testtel, leginkább szellemekre hasonlítanak. Azonban ha akarnak képesek fizikailag is megnyilvánulni. Ilyenkor vörös színű, nagy koponyájú humanoid lényként jelennek meg.
A Rutan Host-hoz hasonlóan csak többes számban beszélnek magukról, ezért csak simán Raidosnak lehet őket hívni. (A raidosok kifejezés helytelen és ha ezt mondod nekik akkor megölnek.)

Nagyon messze élnek tőlünk ám mégis eljutottak ide, első alkalommal 1865-ben. Később az emberek próbálták felvenni velük a kapcsolatot, de ezt hevesen elutasították. Azt mondták örüljünk, hogy még nem pusztítottak el minket. Bár ez nem szándékuk, de ha valaki még egyszer fel akarja venni velük a kapcsolatot, akkor azt azonnal megölik. /Milyen „kedvesek”, hogy szólnak…./ Ebből is látszik, hogy a Raidos nem éppen a legbarátságosabb faj az Univerzumban.
Technológiájuk fejlett. Űrhajóik a lumbuláiakéhoz hasonló álcázóberendezéssel vannak ellátva. Gyakran álcázzák magukat felhőnek, repülőgépnek, vagy gujmáni űrhajónak. De egy időre képesek teljesen láthatatlanná is válni.
Gyakorta lopják tőlünk az áramot, de erről senki nem vesz tudomást mivel úgyse lehet ellene tenni semmit.




Schwarzkopfok:


Ezeket a lényeket hívják még Schwadnopfnak is. (Nevüket azután a német csillagász után kapták, aki felfedezte őket. Azonban már senki nem emlékszik, hogy a csillagászt Schwadnopfnak vagy Schwarzkopfnak hívták, ezért mindkettő név használatos.)
 Nem lépnek kontaktusba velünk, csak kívülről figyelik a bolygónkat.  Ezért az emberiség alig tud róluk valamit. Még a pontos kinézetükkel sincsenek tisztában. Egyes rejtélyes eredetű feltételezések szerint kétlábon járó zöldes tollazatú kacsacsőrű gyíkokra emlékeztetnek.
Nagy gombaformájú űrhajókkal közlekednek, melyek fel vannak szerelve egy ötsugaras energiafegyverrel. Ám ennek ellenére semmi jelét nem mutatják a támadó szándéknak, csupán tanulmányozzák a Földet.
A NASA-nak rengeteg képe van a Schwadnopf hajókról, de ezeket nem hozza nyilvánosságra.



Ezzel pedig a végére értünk 404 idegenjeinek bemutatásában. Most már megannyi információ áll birtokunkban ezekkel a lényekkel kapcsolatban. Bár sok mindenben különböznek, de egy dolog mégis közös bennük. Ez pedig 404. És úgy tűnik nem véletlenül…

Oh és, hogy mi van a jellel? Nos eme rejtély további részének megoldását rátok, olvasókra bízom. Használjátok a fantáziátok és mélyedjetek bele ebbe a világba! Meglátjátok azonnal elétek tárul. ;)
/De ha mégis igény lenne a folytatásra akkor megírhatom egy teljes történet formájában is. Azért nem akartam itt mert ez alapjában véve a Lények Enciklopédiája és most kissé elmentem más irányba./

2014. július 16., szerda

404 földönkívüli fajai I.





Ismeretlen zónába értünk…

-Nyugalom, nem tévedtünk el! Szándékosan jöttünk erre, ugyanis még sose jártam itt. Már évszázadok óta meg akartam nézni, de mindig közbejött valami. Mindjárt meg is érkezünk a célhoz, ami nem más mint…. Oh… Mi ez? /Sípoló hang hallatszik. A kijelzőhöz lép és mereven bámulja azt/
Na neeee….
-?
-Ez lehetetlen! Ha nem a saját szememmel látnám el se hinném… Egy dolog ami nincs, de mégis van! Csak egy pici kis repedés az Univerzumon, de mégis mekkora hatással van rá! És valamiféle jel érkezik belőle. Igen… Ez zavarta meg a műszereket is. Gyerünk dekódold!
404…404…404…
-Mit jelent ez? Mi az a 404?

Nos nem mi, hanem ki. 404 ugyanis egy személy. Foglalkozása szerint természetgyógyász, ufológus és „kontakt”. Legelőször a Gyakorikérdéseken  /Hol máshol? :D/ ismerhettük meg eme különös alakot.
Elképesztő és teljességgel hihetetlen történeteket mesélt és ezek miatt vált ismertté. Pl. Azt mondta, hogy idegeneket boncol egy pincében, kiműtött egy chipet egy bizonyos Feriből, elvitték a krixkraxiak a bolygójukra… És ezek még csak a legenyhébb történetei.
Sokáig mesélgette ezeket a Gyakorin, míg végül a reptoid moderátorok bannolták. Ezt követően létrehozott egy szektát, ahol folytatta tevékenységét.
Na de most hagyjuk is a hírhedt ufológust, róla majd máskor lesz szó részletesen. Ugyanis a mai téma tárgya nem ő, hanem az általa katalogizált földönkívüli fajok.
Akkor lássuk is ezeket az idegeneket szép sorjában! (Ezen alkalommal csak egyet mutatok be. Az indoklást lásd a poszt végén.)

Krixkraxiak:


A krixkraxiak (vagy kriariaxok) a legismertebbek 404 idegenjei közül. Ez az a faj amivel 404 telepatikusan felvette a kapcsolatot, majd pedig később megtörtént a személyes találkozás is. Ekkor kezdődött azon események sorozata, melyek számtalan humán és egyéb létforma életét megváltoztatta...
A krixkraxiak nagyon magas (majdnem 3 méteres), vékony testalkatú lények. Testük csupasz, színük változó. A gerincük nem egyenes, ezért testtartásuk előre görbülő. Hosszú karjaik végén hatalmas karmokban végződő ujjak találhatóak. A nyakuktól kezdődően a hátukon végigvonul egy tüskékből álló taréj. A hátuk közepén találhatóak a legnagyobbak, melyek tövénél méregmirigyek is találhatóak. Az ezek által termelt "méregben" fellelhető toxikus vegyületek száma, azonban a fejlődésük során nagyban lecsökkent, így saját világuk lényeire teljesen hatástalan. A humanoidokra (Beleértve az embert) mért hatását nem ismerjük.
A fejükön szintén találhatunk tüskéket. Ezek elhelyezkedése, mérete és száma minden egyednél más ezért egyfajta egyéni azonosítóként is használható.
A szemeiken az annunakikhoz hasonlóan egyfajta védőpáncélt viselnek, hogy megvédje a látásukat a 3 csillag által kibocsájtott igen erős fénytől. Szájukban nagy, hegyes fogak sorakoznak, nyelvük hosszú, olyan mint a kígyóké.


Nagyon kifinomult érzékszervekkel rendelkeznek. Szaglásuk kb. olyan mint a komodói varánusznak, hallásuk nagyon érzékeny (Ezért a reptoidokhoz hasonlóan ők sem bírják a magas frekvenciájú hangokat, illetve Fekete Pákó "slágereit"). Látásuk semelyik földi élőlényéhez nem hasonlítható.  Látják a testek által kibocsátott hőt, egy adott tárgy energiaszintjét és képesek érzékelni a különböző dimenziók határait.
Természetes úton már nem képesek szaporodni. Utódaik létrehozásának procedúrája ismeretlen.
Mentális képességeik is kiválóak. Nem csak a telepátiára képesek, de tudnak olvasni mások gondolataiban is. Ha el akarod kerülni, hogy egy krixkraxi olvasson a fejedben akkor sose menj hozzá 9,8 méternél közelebb (Ennél távolabb már nem képesek rácsatlakozni a gondolataidra) vagy húzz a fejedre alufólia csákót, ez ugyanis minden nemű mentális támadástól és agyfürkészéstől megvéd.

Annak ellenére, hogy rohadtul félelmetesen néznek ki /Sajnos ez nem jön le teljesen a leírásomból, de így van. Ugyanis eddig minden szemtanú azonnal sokkot kapott amikor meglátott egy ilyen lényt./, 404 szerint barátságos és bölcs lények. Nos az első megállapítása  igencsak megkérdőjelezhető…
Tudásukat titkolják más civilizációk előtt, ezért nem tudjuk, hogy mit tudnak. De azt mégis tudjuk, hogy tudják, hogy mi tudjuk, hogy nem tudunk semmit abból amit ők tudnak…. Vagyis… Na mindegy..  Nem folytatom, mert ez túl bonyolult és igazából értelme sincs.
Magas fejlettségű technológiával rendelkeznek. Képesek megváltoztatni az anyag szerkezetét, űrhajóikkal átlépni a fénysebességet, képesek az időutazásra /Pffff… Nem nagy dolog/ és még sok másra is, csak ezekről ugye sem tudunk semmit.



Állítólag egy másik Univerzumban élnek / A repedés másik oldalán minden bizonnyal ez az univerzum található/, de hihetetlenül fejlett technológiájuknak köszönhetően képesek eljutni a miénkbe is. Ez történt akkor is amikor elvitték 404-et a saját bolygójukra. Felteleportálták a hajójukra, berakták valami kabinféleségbe és azonnal indultak.
Az utazás nem volt a legkellemesebb 404 számára. Bevallása szerint bár gyorsan odaértek a célhoz, mégis végtelenségnek tűnt, mert olyan rosszul volt, hogy telerókázta a kabint. /Aminek gondolom a krixkraxiak nem igazán örültek/ Aztán lesugározták a bolygóra, ahol  megtapasztalta, hogy ez bizony nem egy túl kellemes világ… A földinél erősebb gravitáció, nagyon erőteljes fény és hőség… 3 „Nap” is látható az égen (A Solterus, az Ahmonis és az Izory Cenitra) és ezek akkora fényt árasztanak, hogy 404 kisebb mértékű szemkárosodást szenvedett, melynek következtében hazatérése után 2 napig nem is látott.
A bolygó szárazföldjének legnagyobb részét kietlen sivatag borítja. A jellegzetes tájelem, ami feltűnt egy magas és nagyon hosszú hegylánc. A hegység gyomrában pedig elképesztő barlangrendszerek találhatók. 404- nek meg is mutattak egyet, ahol a falakon olyan kövek voltak, melyek pontosan úgy világítottak mintha csak egy lámpa lenne mögéjük rakva. Ezekből adtak neki egyet a krixkraxiak ajándék gyanánt. Haza is hozta és elkészítette róla a most már csak legenda számba menő videót, melyet valószínűleg már soha többé nem láthat senki.


A krixkraxiak valamiféle titkos létesítményeket működtetnek az ehhez hasonló barlangokban. Ezt onnan tudjuk, hogy 404 látott egy lezárt bejáratot beljebb és megkérdezte, hogy mi az. Erre a krixkraxiak csak annyit mondtak, hogy oda nem mehet, teljesen mindegy mi van ott és rögtön ki is vezették a barlangból. Lehet ott rejtegetik a sötét valóságot?
Ugyanis a krixkraxiak nagyban megjátsszák, hogy ők milyen bölcs lények és, hogy náluk minden jó és tökéletes. Meg folyton az Univerzum Törvényeivel jönnek, melynek 49%-a egy nagy baromság.
Ez abból látszik leginkább, hogy jó pár pontját maguk a krixkraxiak is megszegik. Illetve 404-nek is csak 35-öt mondtak el a 3000-ből, arra hivatkozván, hogy a többit nem értené meg az emberiség. Ez részben igaz is, de csak azért mert egy csomó teljesen értelmetlen és hibás.
Pl.:1842. Ne szoronáld a pervulim lipronját.

Nos köztudott, hogy a pervulimnak nincs is lipronja. Szoronálni pedig csak és kizárólag a loomokot lehet, szóval mással nincs is értelme próbálkozni.
Aztán valamelyik meg annyira egyértelmű dolgot közöl, hogy valószínűleg csak azért tették bele, hogy meglegyen a 3000.
Erre példa: 2836. Ne menj közel az űrhajóddal egy éppen felrobbanni készülő csillaghoz.

Szóval miközben tettetik a nagy bölcset, olyan dolgokat tesznek amik nagyon távol állnak egy békés civilizációtól.  Egyszer egy velük ellenséges faj sok tagjait végezték ki, arra hivatkozva, hogy azok szétlőtték a csillagenergia hasznosító hajóikat, melyek a 3 „Nap” körül keringenek és ezzel pusztulás közelébe sodorták a krixkraxi civilizációt. De igazából nem volt akkora kár mint amekkorára felfújták az ügyet. És ez a megtorlás teljesen megcáfolja a barátságos mivoltukat. /Persze lehet, hogy náluk ez még a barátságos kategóriába tartozik és ők pl. barátságosan szoktak fajokat leigázni./
De aztán hallani lehetett még másról is.  A krixkraxiak orvostudománya nagyon fejlett, számunkra elképesztő műtétekre s képesek pl. szemátültetésre. Na igen ám, de ezt a tudást nem mindig jóra használják. Ugyanis számos dokumentált esetről tudunk, ahol a már előbb említett ellenséges faj tagjainak szemeit használták fel.
Nem hinném, hogy egyedi eset volt. A Shadow Proclamation szerint a krixkraxiak nyakig ülnek az intergalaktikus szervkereskedelem feketepiacában. Ezen kívül más galaktikus bűntettek is rendelkeznek krixkraxi szállal.
De gonoszságukat semmi sem mutatja jobban mint, hogy 2012. december 21.-én ők is le akartak minket igázni. Ők alkották az „Inváziós Idegenek” Alfa-Alakulatának 3. tagját.

De ha 404-el ilyen jó viszont ápolnak akkor miért akartak megtámadni minket? Talán 404-en keresztül csak fel akarták térképezni az emberiséget, kielemezni a célpontot? 404-nek végig hazudtak? Vagy valójában ő is tudott mindenről? Lehet, hogy földönkívüli? És miért sugározzák ide folyamatosan ezt a jelet?!

Hát ez hosszabb lett mint amilyet akartam :D És nem akarom összekapkodva idezsúfolni a többi idegent is, szóval inkább egy második részben fogom őket kifejteni.
Addig is utánajárok mi lehet ennek a jelnek a célja.