Az előző rész tartalmából:
Utazásunk során belebotlottunk egy
repedésbe amely túlsó oldalán egy másik Univerzum található. Az az Univerzum
melyben a krixkraxi nevezetű faj él. Félelmetes külsejű lények, fejlett
technológiával és sötét titkokkal. Szoros kapcsolatot tartanak 404-el, akit el
is vittek egyszer kietlen bolygójukra.
És most is egy jelet sugároznak a mi
Univerzumunkba melyben csak folyamatosan az ő neve ismétlődik: 404…404…404…
Mint megígértem most folytatjuk a
múltkor megkezdett kalandunkat.
Amíg nem voltam kiderítettem, hogy a
jelet biztosan a krixkraxiak küldik. Azonban a repedéshez semmi közük, ők csak
megtalálták és rájöttek miként használhatják ki az adódó lehetőséget. És az az
érdekes, hogy az üzenet irányítottan sugározódik, szóval nem csak úgy terjed az
univerzumban, hanem előre megadott helyekre tart. Na és az a legmeglepőbb, hogy
melyek ezek a helyek.
Az egyik a Föld volt, de sikerült
egy blokkolómezőt létrehoznom mielőtt még elérte volna, így a jel
átsugározódott a Merkúrra ahol nem tud semmi kárt tenni. /Vagyis remélem…/ A
többi célpont nagyon különböző. Nem csak bolygók, hanem még egész kicsi pontok
is vannak közte: az Ankterion, a Saturnyn, az XKT69, egy szorbioni fegyvergyár,
egy kráter a Moronon, egy jégkunyhó a Gasrin egyik holdján, az Oidon….
De a többi viszont már ismerősebb
lehet és nagyon is kapcsolódik a mai témához. Egy gujmán kolonizációs hajó, a
raidos tanács központja és egy schwarzkopf
megfigyelőállás.
Ugyanis ezek azok a fajok melyekről
404 még beszélt. Ha jobban megismerjük őket talán megérthetjük mit akarhatnak
tőlük a krixkraxiak.
Gujmánok:
A gujmánok (vagy gujmániak) valaha
egy fajt és közösséget alkottak az általunk ismert szürkékkel. Kezdetben
egyszerű szürkék voltak, csak abban tértek el a többiektől, hogy nézeteik
hasonlóak voltak a földi nemzetiszocializmuséhoz. Egy idő után azonban ez igen
nagy konfliktusokat okozott köztük. Végül elegük lett ebből, elhagyták az
anyabolygót és az saját utakat kezdték el járni.
Az idők során egy teljes űrkolóniát
hoztak létre. Hatalmas kolonizációs hajókkal járják a mélyűr sötét
kietlenségét. Ezek a hajók megannyi kisméretű felderítőhajó (repülő csészealj)
hordozására is alkalmasak. Ezeket küldik ki amikor egy bolygóra akarnak
leszállni.
A gujmánok alapjában véve úgy néznek
ki mint a rendes szürkék, ám a különválás óta végbementek rajtuk kisebb
változások. A gujmánok 15-20 cm-el magasabbak az átlag szürkénél, testük nem
annyira satnya, végtagjak kissé izmosabbak és a bőrük színe világosabb.
Telepátiával kommunikálnak és bármilyen információt azonnal képesek
memorizálni. Náluk az egyén sokkal nagyobb önállósággal rendelkezik, mint a
szürkéknél.
Technológiai faj. A kolonizációs
hajóik a legfejlettebb technológiai eszközökkel vannak felszerelve.
Hiperhajtóművek segítségével utaznak fényéveket órák alatt. A felderítő hajóik
már nem ennyire csúcsmodellek (És ezeket valamiért nem is fejlesztetik) Nagyon sérülékenyek pl. a villámokkal szemben.
Képesek atomokra bontani pl. egy
falat majd pedig gond nélkül újraépíteni. De ezzel a technológiával a szilárd
tárgyakon is könnyen átsétálnak.
A gujmánok legnagyobb célja az volt
sokáig, hogy létrehozzák az árja szürke fajt. Azonban rájöttek, hogy önmagukat
nem tudják felnemesíteni saját „erőforrásból”, mivel a szürkék DNS-e valami
oknál fogva nagyon leromlott és ezt az „átkot” a gujmániak is magukkal vitték.
Ezért miközben járták a galaxisok összevissza fosztogatták különböző fajok
vérét és DNS-ét, hogy ezeket kombinálják a sajátjukkal és így megalkossanak egy
felsőbbrendű fajt.
Sok-sok kísérletet végeztek melyből
rengeteg hibrid és „szörny” született, ám az eredeti célt mégsem sikerült
elérni. A létrehozott lények egy részét elpusztították, másokat megtartottak és
különböző feladatok elvégzésére használtak, megint másokat pedig kiraktak
különböző bolygókon. (Ezek közül többől új fajok születtek.)
A sikertelenségnek azonban nem
technikai oka volt, hanem az, hogy az idők során a gujmánok lustává és züllötté
váltak. Nem voltak képesek normálisan koordinálni a munkafolyamatokat, mivel
nem volt irányítójuk. Teljes volt az anarchia.
Ám egyszer csak megcsillant egy
reménysugár.
Az emberi időszámítás szerinti
1930-as években ugyanis ideértek a Földre. Az emberi fajt alkalmasnak találták
kísérleteik folytatásához ezért meg is kezdték az emberi DNS begyűjtését.
Azonban az egyik felderítőhajó meghibásodott és 1936-ban lezuhant a
Fekete-erdőben. Az utasok túlélték azonban még fel se eszméltek, de már vitték
is el őket a csészealjjal együtt. Itt kezdődött a gujmániak és a nácik közti
kapcsolat.
Hamarosan megismerték a Führet is és
látták, hogy milyen jól tud az embereknek dirigálni ezért úgy gondolták, hogy
talán az ő züllött társadalmukat is gatyába tudja rázni.
Azonban megfontoltan inkább nem
árulták el ezt a tervüket, hanem egy megállapodást kötöttek. Ebben az állt,
hogy a gujmánok technológiát és tudást adnak emberi DNS-ért, kísérleti
alanyokért és még valamiért amit majd csak később mondanak el.
Minden úgy ment ahogy tervezték. A
gujmánok emberi és technológiai kísérleteket végeztek a náci tudósokkal
karöltve. Elkészültek az első náci csészealjak, a Haunebu sorozat. (Ezeknek csészealjak később nagyon fontos szerepet fognap betölteni. A későbbi modellekkel jutottak el a nácik a Holdra, ahol aztán felépítették titkos bázisukat) Ezen kívül a
gujmánok belekezdtek egy már régóta tervezett projektbe, egy
időgép megalkotásába. Elkészült a Die Glocke névre keresztelt „időharang”, ami
működött is. Azonban egy véletlen hiba miatt a Harang egyszer csak beindult
magától és nem tudni, hogy a tér és idő mely pontjára érkezett meg.
De ha a Harmadik Birodalom ilyen
segítséget kapott akkor miként vesztette el a háborút?
Nos először is a gujmánok
ellenségei, a reptoidok az amcsikat támogatták, másodszor pedig a gujmánokat
nem is nagyon érdekelte a háború. Sőt nekik az volt az érdeke, hogy
beteljesíthessék a titkos záradékot. Ugyanis mikor már látszott a vereség a
gujmánok szó nélkül elvitték Hitlert és még néhány embert.
Hitler úgy 3 hónapig vezette a
gujmánokat és ezalatt teljesen helyrerázta őket. Azonban ezután már teljesen
feleslegessé vált. De mivel segített nekik ezért ezt úgy hálálták meg, hogy
módosították a genetikáját így hosszú ideig fog még élni. Létrehoztak neki egy
sereg génmódosított embert, akiknek parancsolgathat és kirakták őket egy
Földhöz hasonló bolygón.
A gujmánok azonban nem mentek el
végleg a Földről. A mai napig itt vannak és embereket rabolgatnak, illetve
egyesekbe chipet ültetnek. Így járt Feri is akiből 404 műtött ki egy ilyet a
nagyon titkos, minden higiéniai előírásnak "megfelelő" pincelaborjában.
Mellesleg ezeknek a lényeknek 404
igen nagy ellenségük. Ugyanis már több gujmánt csapdába csalt és árammal
végzett velük, majd felboncolta őket. Egyet viszont életben hagyott és bezárta
a pincébe, ám ez se bírta sokáig a penészes klímát.
Bár nem 404 a legfőbb célpontjuk,
hanem az általuk gyűlölt űrzsidók földi megfelelői. (Itt az űrzsidók létezését bizonyító felvétel:https://www.youtube.com/watch?v=ZAZhtT-dUyo ) Ki is találtak egy nagyszabású
tervet mellyel elintézhetik őket. Szeretnének kifejleszteni egy antiszemita
vírusokat hordozó papírpénzt, ám ennek megalkotásához szükségük van a zsidók
szent állatára, a Zsidakabrára / Zsidakadabrára. Ezért gyakran látni
csészealjaikat Izrael felett. Azonban nincs könnyű dolguk mivel az izraeli
hadsereg indokolatlanul megtámad bárkit és bármit.
Raidos:
Egy másik 404 által említett faj a
Raidos. A Raidos rokonságban áll a Rutan Hosttal, ezért sok tulajdonságuk meg
is egyezik.
Nem rendelkeznek fizikai testtel,
leginkább szellemekre hasonlítanak. Azonban ha akarnak képesek fizikailag is
megnyilvánulni. Ilyenkor vörös színű, nagy koponyájú humanoid lényként jelennek
meg.
A Rutan Host-hoz hasonlóan csak
többes számban beszélnek magukról, ezért csak simán Raidosnak lehet őket hívni.
(A raidosok kifejezés helytelen és ha ezt mondod nekik akkor megölnek.)
Nagyon messze élnek tőlünk ám mégis
eljutottak ide, első alkalommal 1865-ben. Később az emberek próbálták felvenni
velük a kapcsolatot, de ezt hevesen elutasították. Azt mondták örüljünk,
hogy még nem pusztítottak el minket. Bár ez nem szándékuk, de ha valaki
még egyszer fel akarja venni velük a kapcsolatot, akkor azt azonnal megölik.
/Milyen „kedvesek”, hogy szólnak…./ Ebből is látszik, hogy a Raidos nem éppen a
legbarátságosabb faj az Univerzumban.
Technológiájuk fejlett. Űrhajóik
a lumbuláiakéhoz hasonló álcázóberendezéssel vannak ellátva. Gyakran álcázzák
magukat felhőnek, repülőgépnek, vagy gujmáni űrhajónak. De egy időre képesek
teljesen láthatatlanná is válni.
Gyakorta lopják tőlünk az áramot, de
erről senki nem vesz tudomást mivel úgyse lehet ellene tenni semmit.
Schwarzkopfok:
Ezeket a lényeket hívják még
Schwadnopfnak is. (Nevüket azután a német csillagász után kapták, aki
felfedezte őket. Azonban már senki nem emlékszik, hogy a csillagászt
Schwadnopfnak vagy Schwarzkopfnak hívták, ezért mindkettő név használatos.)
Nem lépnek kontaktusba velünk, csak kívülről
figyelik a bolygónkat. Ezért az
emberiség alig tud róluk valamit. Még a pontos kinézetükkel sincsenek
tisztában. Egyes rejtélyes eredetű feltételezések szerint kétlábon járó zöldes
tollazatú kacsacsőrű gyíkokra emlékeztetnek.
Nagy gombaformájú űrhajókkal
közlekednek, melyek fel vannak szerelve egy ötsugaras energiafegyverrel. Ám ennek
ellenére semmi jelét nem mutatják a támadó szándéknak, csupán tanulmányozzák a
Földet.
Ezzel pedig a végére értünk 404
idegenjeinek bemutatásában. Most már megannyi információ áll birtokunkban
ezekkel a lényekkel kapcsolatban. Bár sok mindenben különböznek, de egy dolog
mégis közös bennük. Ez pedig 404. És úgy tűnik nem véletlenül…
Oh és, hogy mi van a jellel? Nos eme
rejtély további részének megoldását rátok, olvasókra bízom. Használjátok a
fantáziátok és mélyedjetek bele ebbe a világba! Meglátjátok azonnal elétek
tárul. ;)
/De ha mégis igény lenne a
folytatásra akkor megírhatom egy teljes történet formájában is. Azért nem
akartam itt mert ez alapjában véve a Lények Enciklopédiája és most kissé
elmentem más irányba./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése